#Gyurcsány Ferenc

Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt
 

Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt

A Fidesz és a KDNP ma délelőtt dönt arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt, amely alapján Gyurcsány Ferenc helyére Bajnai Gordon kerül a miniszterelnöki posztra. Az MDF esetében elképzelhető, hogy a párt képviselői nem egyformán szavaznak majd.

MTI MTI

Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak
 

Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak

A Gyurcsány-kormány a krízismenedzsmentben is sikertelen volt. Képtelen volt megakadályozni, hogy a status quo fenntartásában érdekelt reformellenes csoportok uralják a közbeszédet, és egységfrontot képezzenek a változásokkal szemben.

unknown unknown




Zárt ajtók mögött: választ az MSZP
 

Zárt ajtók mögött: választ az MSZP

Miniszterelnök-jelöltet és pártelnököt választ ma az MSZP kongresszusa, a küldöttek elfogadnak egy politikai nyilatkozatot is, amelyben vállalják, hogy támogatják a kormányfő-jelölt programját. A választás eredményét Gyurcsány Ferenc leköszönő pártelnök jelenti be.

MTI MTI

Veres: Gyurcsány lehordta Szekerest, de nem úgy
 

Veres: Gyurcsány lehordta Szekerest, de nem úgy

Veres János megerősítette, hogy éles vita volt az MSZP keddi megyei elnöki tanácskozásán, de azt nem, ami a sajtóban ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kormányfő és Szekeres Imre elnökhelyettes szóváltásáról megjelent.

MTI MTI

Gyurcsány jókívánságai a feltámadás ünnepére
 

Gyurcsány jókívánságai a feltámadás ünnepére

Köszönöm a hivatalsegédeknek a finom kávékat és teákat, a mindennapi gondoskodást. Köszönöm minden munkatársamnak, azoknak is, akiket most nem sorolok fel - írta tegnap, húsvét előtt az utolsó bejegyzésében Gyurcsány Ferenc.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány Ferenc, a balladai kőműves
 

Gyurcsány Ferenc, a balladai kőműves

Gyurcsány Ferenc kormányzásának részeredményeire is rávetülnek azok a súlyos kudarcok, amelyek szavahihetőségének elvesztésére vezethetők vissza. A 57. miniszterelnöknek a balladai kőművesek sorsa jutott.

HVG HVG


Gyurcsánnyal együtt Daróczi is távozik
 

Gyurcsánnyal együtt Daróczi is távozik

Gyurcsány Ferenc az utolsó kabinetülésen elköszönt a kormány tagjaitól, azoktól is, akik a következőben nem lesznek benne és azoktól is akik szerepet kapnak majd - mondta Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékozatón. Azt is hozzátette: a leköszönő kormányfő jövőjét itthon, a "progresszív politika egyik szereplőjeként" képzeli, de "hátrébb lép".

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány: a végeredmény közel van az optimálishoz
 

Gyurcsány: a végeredmény közel van az optimálishoz

Az elmúlt két hét persze nem volt egyszerű, de a végeredmény nagyon közel van az optimálishoz: új miniszterelnök, stabilabb parlamenti többséggel, konszenzusos pártelnök - blogolta a miniszterelnök néhány nap kihagyás után ismét.

hvg.hu hvg.hu

Keller: a Gyurcsány-kormány nem vállalt kötelezettséget
 

Keller: a Gyurcsány-kormány nem vállalt kötelezettséget

Nem a Bajnai-csomag elemeit, hanem a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által februárban bejelentett intézkedéseket rögzíti az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg - közölte Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

MTI MTI





Bajnai: nem azért kell válságkezelő program, hogy szeressenek
 

Bajnai: nem azért kell válságkezelő program, hogy szeressenek

Kivezetni Magyarországot a válságból, védeni a munkahelyeket, a családok otthonát, megerősíteni a magyar gazdaságot, egyben tartani az országot, ez a célom - közölte Bajnai Gordon a kongresszusi beszédében. "Ezt vállalom alázattal, büszkén, elszántan" - fogalmazott. Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, a világválság már hónapok óta nemcsak egy külföldi tudósítás a tévében, hanem magyar valóság - mondta Bajnai Gordon.

MTI MTI


Gyurcsánynak kiesett a toll a kezéből
 

Gyurcsánynak kiesett a toll a kezéből

Sokkal tartozom nektek, természetesen a blogot folytatom - írta a kapcsolat.hu-n, két nappal miniszterelnöki távozásának bejelentése után, március 23-án Gyurcsány Ferenc. Most már csak a mindennapi olvasást ígéri.

hvg.hu hvg.hu